Hírek

Sabaté: nagyon szomorúak vagyunk

Elkeseredetten nyilatkozott Xavi Sabaté, az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője az elveszített Bajnokok Ligája-döntője után.

A vasárnapi finálét lezáró sajtótájékoztatón a spanyol tréner elmondta, 45 percig nagyon jók voltak, de utána leromlott a támadójáték, majd a védekezés is, és ekkor kezdett el remekelni a Kielce kapusa.

"Meccslabdákat hagytunk ki miatta, majd nekünk kellett egyenlíteni. Most nem sikerült győznünk, valami plusz hiányzott. Nagyon szomorúak vagyunk az eredmény miatt és a szurkolóink miatt is". Sabaté hozzátette: tanulni kell ebből a fájó vereségből.

A veszprémi Iváncsik Gergő szerint nagy céljuk volt, hogy végre megnyerjék a BL-t, de valami miatt nem sikerült. "Nehéz ilyenkor bármit is mondani, mert nem tudjuk a választ, mi történt velünk az utolsó negyedórában."

Talant Dujshebaev, a Kielce vezetőedzője elismerte, hogy 45 percig a Veszprém sokkal jobb volt csapatánál. „Hittünk a győzelemben, elszántak voltunk a nagy hátrány ellenére is. Ismerem a Veszprémet, korábban a magyar válogatott szövetségi kapitánya voltam, és most azért nem vagyok száz százalékig boldog, mert barátokat kellett legyőznünk"- jegyezte meg a szakember.

VEszprém_szurkolók