Hírek

Paralimpia 2016: ez ám a duplázás!

A 43 fős magyar csapat egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárja a XV., riói nyári paralimpiát, amely a helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepséggel ér véget. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke előzetesen tíz éremmel kalkulált, s azt mondta, szeretné ha lenne köztük legalább egy arany is.

"Továbbra is azt mondom, hogy tíz érem a realitás, ennyi a valós erőnk, de a magyar sport és a magyar sportolók erejét mutatja, hogy túl tudunk lépni a realitásokon. Majdnem kétszer annyi dobogós helyünk lett, mint amit megcéloztunk. - kezdte értékelését az MTI-nek Szabó László, aki tavaly július óta vezeti az MPB-t, azaz ez volt az első paralimpiája elnökként.

„Titkon reménykedtem abban, hogy a négy évvel ezelőtti, londoni éremszámot elérjük, az ugye 14 volt, ezt sikerült túlszárnyalni, ami óriási dolog. Ráadásul ez egy tengerentúli paralimpia volt, és a hagyományok azt mutatják, hogy ilyen körülmények között rosszabbul teljesítünk. Most erre is rácáfoltunk, bizonyítottuk, hogy ennek nem kell feltétlenül így lennie."

Szabó László kiemelte: hat sportágban szereztek érmet, ez is jobb teljesítmény, mint Londonban, és sikerült a dobogón végezniük most debütáló sportágban is, parakajakban - Suba Róbert ezüstérmét sporttörténelminek nevezte.

"És fontos volt az aranyérem is. Nem vagyok egy éremszín-fetisiszta, de a magyar társadalom és a magyar néplélek úgy van összerakva, hogy az aranyérem fontos. És valóban fontos, mert meghúzza az egész szereplést, és annak a megítélését. Úgyhogy Tóth Tamáson most óriási felelősség van, ő az aranyérmesünk, ő áll a mostani siker csúcsán, de nagyszerű fiatalember, nagyszerű sportoló, úgyhogy el fogja bírni ezt a felelősséget" - fogalmazott az elnök.

A magyarok közül két - megfogalmazása szerint szimbolikus - szereplőt emelt ki Szabó László: az úszó Konkoly Zsófiát és Vereczkei Zsoltot. Mindketten bronzéremmel távozhatnak Rio de Janeiróból.

"Konkoly Zsófi 14 évesen állhatott fel a dobogóra, elképesztő magabiztossággal és tudatossággal csinálta végig ezt a versenyt, és a teljesítménye azt mutatja, hogy óriási tartalékok vannak a magyar parasportban. Természetesen a többi érmessel együtt nagyon büszkék vagyunk rá. - mondta. - Vereczkei Zsolt hetedik paralimpiáján a hetedik érmét szerezte. Az első hármon aranyat, azóta mindig bronzot. Magyar ember korábban soha nem nyert hét olimpián vagy paralimpián érmet. Vereczkei Zsolt 2016. szeptember 16-án legendává vált, a magyar sport legendájává, aki példaképe lehet minden fogyatékkal élő és minden ép magyarnak."

A magyar sportolói csapat nagy része és a kísérők, vezetők hétfőn indultnak haza, és kedden 17.50 órakor érkeznek a Liszt Ferenc Repülőtérre.

paralimpia_eremtabla