Hírek

Már az olimpiai egyendresszben feszítenek kiválóságaink

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megkezdte a formaruhák kiosztását riói játékokra utazó sportolóknak a Syma Csarnokban.

Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója a Magyar Távirati Irodának elmondta, hogy elsőként kajakos olimpiai bajnokunk, Janics Natasa vehette át öltözékét.

„Az elsők között érkezett a hétpróbázó Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi, a vívó Szász Emese, az öttusázó Marosi Ádám, Demeter Bence, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia, az úszó Kis Gergő, Szilágyi Liliána és Bernek Péter, a kalapácsvető Pars Krisztián, a sportlövő Péni István, az asztaliteniszező Lovas Petra, a maratonista Erdélyi Zsófia és a szörfös Gádorfalvi Áron” – tette hozzá Siklós Erik.

Az olimpiai éremátadásnál használatos, úgynevezett pódiumruhákat a sportolók csak felpróbálják a Syma Csarnokban, ezeket a MOB külön szállítja el majd Brazíliába.

Földházi Zsófia, Demeter Bence és Kovács Sarolta (b-j), a riói olimpián résztvevő öttusázók fényképezkednek a formaruhák átvétele után a Syma Rendezvényközpontban. MTI Fotó: Kovács Attila

Földházi Zsófia, Demeter Bence és Kovács Sarolta (b-j) öttusázók fényképezkednek a formaruhák átvétele után. MTI Fotó: Kovács Attila

Földházi Zsófia öttusázó
Földházi Zsófia szólóban, az egyik fess melegítőszerelésben. MTI Fotó: Kovács Attila

 

Nagy Péter edző, Kis Gergő és Bernek Péter (b-j) úszók az ünnepi öltözetben. MTI Fotó: Kovács Attila
Nagy Péter edző, Kis Gergő és Bernek Péter (b-j) úszók az ünnepi öltözetben. MTI Fotó: Kovács Attila