Hírek

A vizes VB-re hangolódva – interjú Hesz Máté, főtikárral

A hazai rendezésű vizes VB előtt az esélyekről beszélgettünk Hesz Mátéval, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkárával.

 

Már egy hónapot sem kell várnunk, és elkezdődik Budapesten a 17. FINA vizes világbajnokság. Hogy állnak most a csapataink a felkészülésben?

Mivel a női bajnokság előbb fejeződött be, mint a férfi, így a lányok kicsivel előrébb tartanak a felkészülésben. A somorjai edzőtábort követően Kínába utaztak, ahol a világliga szuperdöntőjében szerepeltek (ahol végül 4. lett a csapat). Rengeteg meccset játszottak, ami nagyon jót tett a csapatjátékuknak. A világliga óta Budapesten készülnek, a vb előtt pedig az utolsó megmérettetés a július 5 és 7. között Miskolctapolcán megrendezésre kerülő Vodafone kupa lesz.

Mekkora szerepet tölt be a felékszülésükben ez a 3 napos verseny?

Komoly erőpróbára számíthatunk, hiszen az ausztrál, az új-zélandi és az amerikai csapat lesz az ellenfelünk, melyek közül az utóbbi annyira erős, mint a férfiaknál a szerb válogatott, nagyon jó ellenük készülni.

Fotó: MVLSZ/Madar Dávid

A Vodafone kupán debütálnak a közelmúltban a Vodafone által meghirdetett tervezői pályázat nyertes ruhadarabjai is. A pályázat célja, hogy a résztvevők a női vízilabda válogatott számára tervezzenek az aktuális divatirányzatokat követő nőies, ugyanakkor az urban-style életérzést és a street-art művészetet is képviselő felszereléseket, az edzéseken és versenyeken használt úszódresszt, valamint a versenyeken használt úszósapkát, köpenyt és tornazsákot.

A fiúknak is ennyire színes és változatos a felkészülési sorozatuk?

Igen. Ők is Somorján kezdték az edzőtábotozást, majd Budapesten, Madridban és most épp Görögországban folytatják a gyakorlást. Utána edzőmeccseik lesznek Kecskeméten a szerbek ellen, és a VB előtt július 7-9 között a BVSC uszodában a BENU kupán mérhetik össze a tudásukat Kanada, Németország és Románia legjobbjai ellen.

Milyen elvárai vannak a szövetségnek a válogatottjainkkal szemben?

Mint, minden világeseményen, mind a lányok, mind a fiúk esetében a négy közé jutás az alapelvárás, s ha már ott vagyunk a legjobb négyben, akkor már az érem a lényeg, hiszen ez azt jelenti, hogy az utolsó két meccsünkből legalább egyet megnyertünk. De természetesen egy igazi magyar pólós mindig nyerni akar.

Mennyit számít a hazai közönség biztatása?

Ha egy vízilabda játékos szerencsés, akkor a pályafutása alatt egyszer legalább játszik nagy világeseményen hazai közönség előtt. Úgy néz ki, hogy a mostani az, hiszen 3 évvel ezelőtt nálunk volt az EB, most pedig a világbajnokság, így nekik ez kétszer is megadatik a karrierjük alatt.  Ez a miliő, ez a közeg, az, hogy 6-8000 szurkoló fogja őket buzdítani a meccseken, mérhetetlenül inspirálni fogja őket.

Fotó: MVLSZ/Madar Dávid

Ez a fergeteges hangulat nemcsak a játékosokra lehet jó hatással, hanem a gyerekekre is. Várható, hogy a VB után minden kisgyerek pólós akar lenni?

A sydneyi olimpia után volt egy nagy felfutása a vízilabdának, hiszen akkor a világ tetejére kerültünk, akkor minden kisgyerek pólózni akart, és a nagy ikonokra hasonlítani. A londoni és a riói olimpia igaz nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de azért közben is voltak szép eredmények, a fiúk világbajnokok lettek 2013-ban, a lányok tavaly az EB-n nem találtak legyőzőre, így szerencsére azt mondhatom, hogy jól állunk az utánpótlásban, folyamatosan sok gyerek választja magának a vízilabdát sportágnak. Inkább az a nagyobb feladat, hogy megtaláljuk a gyerekek között azokat a tehetségeket, akikből a jővő Kásás Tamásai válhatnak.

Ha már az ikonokat és Kásás Tamást szóba hoztad, beszéljünk néhány szót a világbajnokság után kezdődő Masters világbajnokságról is, ahol a  2000-es évek sztárcsapata, a Kemény-legények is újból vízbe szállnak. Mekkora az érdeklődés erre az eseményre?

Az a legendás csapat, aki egymást követően 3 olimpiai bajnoki címet szerzett igazi hősként él minden sportszerető ember lelkében. Én magam is nagyon várom már a MASTER VB-t, jó érzés lesz őket újra látni együtt játszani. Ők rendesen készülnek is, keményen edzenek, hiszen nem tehetik meg, hogy felkészületlenül vágjanak bele ebbe a versenybe. Egy ország idolként tekint rájuk, így biztos vagyok benne, hogy ők mindent meg is tesznek majd a győzelemért.

Borítókép: MVLSZ/Madar Dávid