Hírek

A Szőkenő okfejtése a sors kifürkészhetetlenségéről

Annyi fura az élet. Mitől függ, hogy valaki megkapja azt, amire vágyik és valaki pedig csak kergeti az álmait? Persze a sport ilyen szempontból igazságtalan, mert hiába edz kőkeményen mindenki, bajnok csak egy lehet.

El sem tudom igazából képzelni, hogy mi lehetett Cseh Laci lelkében, miután a hetedik helyen ért célba, vagy épp Imre Gézáéban, amikor a koreai kicsavarta a kezéből az olimpiai aranyat? Annyira közel jártak a csúcshoz, és mégis elszállt mellettük a lehetőség. Igaz az ezüstérem talán néhány nappal később boldogságot fog jelenteni. Talán.

A hetedik hely tutkóra csalódás. Annak ellenére, hogy én például szeretnék a világon a 7. legjobb blogger lenni. Én is sportoltam, és tudom, hogy egy-egy helyezés, vagy más színű érem, mint amire vágytam, szinte semmit sem jelent.

De ott van a másik véglet. Michael Phelps. 21 olimpiai aranyérem???? Én megkockáztatom azt, hogy ha most megkérném, hogy sorolja fel sorban őket, még ő is belezavarodna picit, hogy mikor melyiket szerezte.

Aztán az is felfoghatatlan, hogy ezek a lányok-fiuk egész életükben azért dolgoznak, hogy az adott két percben a legjobbjukat hozzák. És ha így gondolkodom, akkor még szerencsések is, mert lehetnének 100 meteres síkfutók és akkor csak 9-10 másodpercük lenne. Mi van akkor pl, ha pont tüsszenteniük kell? Pont a rajtnál?

És mekkora lelkierő kell ahhoz, hogy utána a civil életben is sikeresek legyenek? Phelps ha belefog valamibe, tuti a maximális maximumot akarja. Nem fogja beérni azzal, hogy ne ő legyen a legjobb. És Cseh Laci? El tudja képzelni, hogy ha belefog valamibe, akkor tud sikeres lenni, a legjobb lenni, mert nem jön közbe mindig valami, ami megakadályozza őt?

Ezekre sajnos nem tudom a választ, pedig mindenkinek segítenék. De azt tudom, hogy annak ellenére, hogy fáradt vagyok és igazából szinte folyamatosan beteg (4 napja nincs hangom, tiszta dráma van), azt érzem, hogy az energiaszintem növekszik, mert baromi sok energiát kapok a sporttól, a sportolóktól, az eredményektől.

Azt érzem, hogy én is arra születtem, hogy valamivel szebbé tudjam majd tenni a világot. Ha nem is egy aranyéremmel, de valamivel sikerülni fog :-)

k11